2011. november 12., szombat

Szimbólumok: delfin

A tenger hatalmát, az erőt, a gyorsaságot, a biztonságot, a szellemi újjászületést, a játékosságot jelképezi.
A delfin Aphroditének, a tenger istennőjének és Apollónak a szent állata is volt.


A delfin szimbólum jelentése: életöröm, barátság, kommunikáció, harmónia, egyensúly, játékosság, közösséghez tartozás.


A feng shuiban, ha a lakásban megfelelő helyre kerül, a pillanatok boldogságának átélését, a tapasztalatok révén való tanulást segíti, szerelmet hoz. Természetesen a párban ábrázolást ne felejtsük kis a fontosságból. 


2011. október 5., szerda

Feng-Shui röviden: Gazdagság

Gazdagság: bejárattól nézve a bal hátsó sarokban érdemes kialakítani egy részt. Mivel ugye nem minden lakás alkalmas arra, hogy a FS -ban meghatározott összes előírásnak megfeleljen, ezért érdemes kiválasztani azt, amit megtudunk még úgy oldani, hogy a családtagjaink is beférjenek a helyiségekbe velünk együtt :)


A gazdagság területének szerencsét hozó jelképei: a nemes ékszerek, például gyöngysorok, ezüstszelencék, csekkfüzetek és takarékkönyvek őrzésére szolgáló tárgyak, egy üvegben tárolt aranyszínű papírral borított csokoládétallérok, nyolc aranyhal az akváriumban, perselymalac, háromlábú béka, szájában pénzérmével, gazdagságot szimbolizáló tárgyak, képek

2011. szeptember 14., szerda

Hálószoba

A legegyszerűbb válasz, hogy mi kell egy hálószobába:
ÁGY!
Ez így van, de nem mindegy hogy milyen:) 
Kárpitozott, ágyneműtartós, amiben nem sok cég változtatja a matrac választékot, hanem egy alap matracot tesz bele? (kivétel ez alól a Cardo).

Vagy kertes ágyat , magunk által kiválasztott matraccal, amihez általában nincs ágyneműtartó?

A keretes ágyaknál mostanában igyekeznek megoldani az ágyneműtartó kérdést is, több- kevesebb sikerrel.
Hilton 180 jobbos hálószoba Az Omerta cég által gyártott Hilton hálószoba bútornál például az ágy fejrésze lehajtható, így egy picike ágyneműtartós részt nyerünk ugyan, de figyeljünk oda, hogy a kispárnát véletlenül se először tegyük el, mert soha többé nem látjuk :)
 MANDAL Ágykeret tárolóval 79.990 FtErre az Ikea katalógusában találtam rá, a Mandal családból. Egyszerű forma, az ágy alatt tárolóval, saját egyénileg kiválasztható matraccal. Szép, finom kidolgozás, egyszerűség. A kérdés csupán az, hogy mekkora az ágyneműtartó része? (a magasságát nem tenném túl nagyra, a téli dunyha tuti nem fér el benne)

Lakberendezési alap ötletek

Néha alap dolgokra nem figyelünk oda., mikor egy szobát szeretnénk berendezni. Persze sokkal egyszerűbb a dolgunk, ha az adott helyiség minden kívánalmunknak megfelelő, de ez ritkán van így. Tehát amikre oda kell figyelni:

1.: mire akarjuk használni a szobát?
2.: mekkora az a szoba?
3.: sötét vagy világos szobáról van szó?

Ezek a legfontosabb kérdések, amiket fel szoktam tenni magamnak, mikor egy új helyiségbe lépek, és azt be- vagy át kell rendezni :)

Ha pici, sötét szobáról van szó, a legtermészetesebb, ha a világos színekkel játszunk, lehetőleg a legkevesebb bútort tesszük a helyiségbe.

   Ez egy átlagos méretű kis szoba, a mérete kb. 4,5 x  2,6 m lehet.
Amennyiben hálószobának használjuk, és van rá lehetőség, hogy csak annak, akkor a következő kérdésekkel kell szembe néznünk:
1.: mekkora ágyat szeretnénk?
2.: éjjeliszekrényre lesz -e szükség?
A fehérneműs komódot alapjáraton ebbe a helyiségbe szoktuk betervezni:) Tehát, amit ebbe a szoba el kell tenni: 1 ágy, 1 komód.
Igen, ez így elég puritánul hangzik, de figyelem! A színek, formák, anyagok megfelelő kiválasztása elképesztő eredményeket fog hozni! :)

2011. augusztus 24., szerda

Kókusz

 Természetes rugalmassággal rendelkezik, jó hőszigetelő, kiválóan szellőzik és a nedvességet nem szívja magába. A kókuszlatex természetes anyagból, a kókuszdió védőburkából készül. Latex és memory rétegekkel kombinálva szabályozható a matrac keménysége.

                                                 

Memory

Viszkoelasztikus hab, test által megterhelve, tökéletesen felveszi annak alakját, majd a terhelés megszűnésével eredeti formájába tér vissza Sejtjei egyenletesen elosztják az emberi test tömegét a test teljes felületére, optimális helyzetben tartja azt.
Nem kifejezetten rugalmas, sőt. A teljes memória habos matracot általában nem ajánlom nagy test tömegű embereknek, ugyanis a 'kimászni a matracból' kifejezés itt értelmet nyer. 

2011. augusztus 22., hétfő

Kender

                                  

Kevésbé ismert felhasználási területe a matracbevonás. :) Pedig a kenderből készült szövet nagyon erős, hőtartó és légáteresztő. A pamut helyettesítésére alkalmas.

2011. augusztus 21., vasárnap

minimal

Nevében is a jellemzői: teljesen egyszerű, merev formák.

2011. augusztus 20., szombat

Biedermeyer

Hajlított , egyszerű forma, az ülőbútorok kárpitozottak, kényelmesek, az asztalokról viszont már hiányzik a bársony. Megjelenik a vitrines szekrény.


2011. augusztus 19., péntek

MDF bútorlap

A farostokat a finomítóban magas gőznyomással "forralják", majd szárítják, végül homogén lappá préselik. A hagyományos forgácslapokhoz viszonyítva a lapok felülete finomabb, megmunkálásuk könnyebb, felhasználásuk sokoldalúbb. 

 


A fa száradása

A frissen vágott fa, neme, kora, termőhelye és vágásának ideje szerint, 40-60 % súlyrész vizet tartalmaz. 

Ez a víztartalom a fa levágása után és annak száradása közben folytonosan kisebbedik s végre egyenlővé válik a levegő víztartalmával. Ez az un. légenszáradt fa. 

Félévi száradás után a fa víztartalma 30-35, egy évi száradás után a fa víztartalma 30-35, egy évi hevertetés után 20-25 s két-három évi száradás után 15-20 %-ra száll alá.

Ez adja a teljesen légszáraz fát, amelyre különösen az asztalosoknak és bádogosoknak van szükségük,  Mesterséges szárítással a víztartalom 10 %-ra leszállítható, ez azonban a fa szilárdságának rovására megy.


Laminált bútorlap

A laminálás: a faforgács lap vagy farost lap műanyaggal bevonatolása. Előnye: hogy a laminálással az anyag olyan védelemhez jut, amitől ellenáll a párának, sőt a közvetlen nedvességnek is. Tisztítása igen egyszerű, lemosható, a világ minden színében és árnyalatában kapható, de akár festhető is. Hátránya: a bútornak nem lesz igazi tartása, nem fog többet kibírni 5-10 szoba átrendezésnél :)
A ma készült bútorok többsége ilyen anyagból készül, hiszen olcsó, és elfogadható minőségű. 

2011. augusztus 13., szombat

Furnérozás


A bútorokat többféle anyagból lehet készíteni: Laminált, fóliázott, rétegelt fa, illetve tömör fa bútor lapokból.
Most egy a rétegelt fából FURNÉROZÁSsal gyártott termékekről lesz szó.
Alap fogalom:
A furnér réteg a forgácslap vagy MDF lap hordozórétegére kerül, melyet speciális lakkal felület kezelnek. Előnye a fával szemben, hogy kevésbé vetemedik, ugyanakkor sérülékenyebb is.

Az ilyen bútorok gyakran picivel drágábbak a sima laminált, vagy fóliázott bútoroknál a speciális eljárás miatt, ám közel sem kerülnek annyiba, mint a tömör fából készültek. 
Gyártója válogatja, hogy az egész bútor (korpusz+frontok), vagy csak a frontok készülnek-e furnérozással. Természetesen minél több a furnér, annál több pénzt kell fizetnünk a bútorért, de! megéri :) hiszen külső hatásként a tömör fa hatását keltheti.
Hogy egy bútor mennyi furnérozott elemet tartalmaz,  sajnos kívülről nem mindig vehető észre egy laikusnak, ezért érdemes a tanácsadó, vagy értékesítő személyzet tanácsát, segítségét kérni.

Könyvespolc

 

- Jó napot kívánok! Tudok valamiben segíteni?
- Igen ( köszönés nélkül). Polcot keresek.
- Értem. És milyen polcot szeretne?
(mintha csak olyan létezne) - Hát amire könyveket lehet tenni.
- Rendben. Milyen színű legyen a polc, amire könyveket szeretne tenni?
- Hát olyan könyvespolc színű.
( kifejezetten vannak könyvespolc színű polcok :) )
Na jó, ez így nem fog menni, kezdjünk bele másik oldalról.- Mekkora méretű legyen a könyvespolc?
- Hát amire ráférnek a könyveim! Akkor most van vagy nincs???!!

Nos az ilyen "tudatos" vásárló azonnal akar, nagyjából tudja, hogy mit és nem érti, hogy az eladó miért nem tudja már akkor, mikor Ő, a VEVŐ belép a boltba, hogy neki mekkora milyen színű és egyáltalán mi kell. Persze további kérdés feltevésével előre lehet mozdítani a vásárlást, amennyiben a leendő vevő is hajlandó elárulni, hogy mire van szüksége :)

2011. augusztus 11., csütörtök

Merino gyapjú

Szintén a matracok fedőrétege, a finomabb gyapjút adó juhfajta szőréből származik. Puha, rugalmas és jó légáteresztő.

2011. augusztus 10., szerda

Pamut

Matrac fedőréteg: hűvös érzetet ad, mivel folyamatosan elnyeli az izzadtságcseppeket. Optimális hőelvezető képességgel rendelkezik

Gyapjú

A matracok alapanyagait burkolja be a gyapjú, melynek szerepe az ismert kiváló klimatikus és testbarát tulajdonságai miatt nagyon fontos. Testmelegtartó, felszívja az izzadság okozta nedvességet.  Természetes segítség az ízületi gyulladások ellen. Nem vezeti az elektromos áramot, így nem okoz szívproblémákat alvás alatt. 

2011. augusztus 7., vasárnap

Hideghab

A hagyományos habszivacs matracok utódja.  Hasonlóak a tulajdonságai, mint a természetes latex-nek, de sokkal olcsóbban előállítható. Könnyű, tartós, alaktartó, tökéletesen átszellőző, de kevésbé dinamikus.  Sejtszerkezete révén a fekvő testnek egészséges alátámasztást biztosít. Keménységét a különféle rétegek változó egymásra illesztése, illetve a még felhasznált anyagok mennyisége adja meg.


2011. augusztus 6., szombat

Bio matrac

A biomatracok csak természetes alapanyagból készülnek. Előnyük, hogy hypoallergének ( nem tartalmaznak allergiát okozó anyagokat) illetve nem engedik, hogy poratkák éljenek benne.
A biomatracban természetesen nincs rugózat. Rugalmasságát a  latex, keménységét  pedig a kókusz réteg adja meg.

 

2011. augusztus 5., péntek

Latex

Természetes kaucsuk alapanyagból készült zártpórusú habtábla, légjáratos, egy vagy többzónás kivitelben. Kiváló rugalmassági és szilárdsági tulajdonságokkal rendelkezik, rendkívül dinamikus.


2011. augusztus 4., csütörtök

Zsákrugós (táskarugós)

A bonell rugós matrac utódja. Előnye: a rugók egymástól független mozogása,   sokkal több (majdnem kétszer annyi, mint a sima bonellrugós matracoknál) rugó helyezkedik el, mint a bonell rugós ágybetétek esetén, így jobban képes követni a test vonalát.
Azért táska-zsákrugós, mert a rugók  külön-külön kis zsákokba, tasakokba vannak bevarrva.



2011. augusztus 2., kedd

bonellrugós

Acélhuzalból készül, mely a matracra nehezedő terhelést veszi fel. Egyszerre erős és progresszív. Az hogy mennyire kényelmes, a rugók elhelyezésének sűrűsége határozza meg.
A keménységet lehet kombinálni különféle anyagokkal.


                                                       

2011. július 25., hétfő

rokokó

Még minid a 18. századi stílus, a barokkból kifejlődve. A túlzottság, szokatlanság, bizarrság jellemzi. túlzott. A kárpitozásokhoz valódi selymet, sőt arany- és ezüstszálakat is felhasználnak. Itt jön elő az a szokás, hogy a falra is szövetet tesznek, harmonizálva a bútorokon lévővel, így a túlzsúfoltan berendezett szoba egységes képet ad egy bizonyos mintával.